Rajongónk elemzésa e GÉNIUSZ 4. Kincskereső albumról

2009-11-01 00:00:00

 

Egyik legnagyobb rajongónk, Wojti Csabi elemzése a GÉNIUSZ 4. Kincskereső albumról.

Wojti maga is gitáros, amolyan igazi, hosszú hajú, szakállas, huszonéves rocker, aki hiszi, akkor jó a zene, ha a szöveg elgondolkodtat, a zene megmoccant valamit a lelkedben, a jól eltalált gitárriffek pedig betalálnak a szívedbe.

 

 

Lelkeske és Slendrián már leírták (www.geniuszegyuttes.freeblog.hu) előttem a lemez lelki oldalát, úgyhogy én most nem foglalkoznék már ezzel a résszel, meg amúgy se tudok olyan szépen írni ezekről a dolgokról. Inkább zenei oldalról közelíteném meg.

 

 

Azzal a (nem) kicsit közhelyes kifejezéssel kezdeném a dolgot, hogy a cucc nem adja magát könnyen. Ezzel az eufemisztikus fordulattal általában azt szokták kifejezni, hogy a lemez szar, de „jóra lehet hallgatni”. Szerencsére ez most nem igaz. Elsőre tényleg furcsának hat az egész, nem olyan, mint a Ha-jó, nem pörög annyira, várod a robbanást, de nem jön. Jön viszont a varázslat, a hangulat, ami leírhatatlan (de azért megpróbálom). A varázslat ugyanis abban áll, hogy hallgatod, és egyszer csak rájössz, hogy a saját szánalmas kis életedet hallod dalba öntve, mégse szomorkodni kezdesz, hanem rádöbbensz, hogy képes vagy változtatni rajta, csak akarni kell.

 

 

 

Most hogy mégis belementem a lelki részbe, nézzük a konkrétumokat. A lemez baromi jól szól. Az Arénában elöl álltam, ahol azt kell mondjam, hogy botrányos volt a hangzás (mondjuk ezt én kúrtam el, mert elől sose szól jól). Opi kérdezte is buli után, hogy hallottam-e az SG-t , de sajnos nem, most viszont hallottam mindent és bitangul szól a gitár. Mondjuk nem tudom, hogy az SG-t hallom-e, mert az összes képen, meg a TV-ben is a fehér Telecastert láttam (új szerzemény?), fura is volt az olvasni, hogy majdnem elvitték a lemez hangzását meghatározó SG-t.  Mindenesetre marha jól szól , a bögővel , meg a dobbal, meg billentyűvel együtt.  A Rá-hangolás tényleg sokat segít a ráhangolódásban, jópofa előre megtudni a lemez szerkezetét, a rendező elvet, de annyira egyben van a cucc, hogy fel se tűnt volna, hogy ez itt már másról szól. Aztán rátérünk az útra.

 

A Te forradalmad-ról először az jutott eszembe, hogy Red Hot (Telecaster?). Azzal a kis különbséggel, hogy a Red Hot rajongók lefosnák a bokájukat, ha Frusciante féle brigád össze tudna hozni egy ilyet mostanában.  A szövegről meg azt mondanám, hogy szívesen beletolnám az összes „útálom a világot”, „anyám nem szeret, mert ha szeretne, vett volna nekem Playstationt” kamasz arcába.

 

A Fuss, fuss, rohanj! egy igazi lebaszás. „Régóta pofázok, már arról, hogy nem így kéne, te meg igazi droid módjára csinálod azt, amit elvárnak tőled”.  Néha sikerül pont ezt meghallgatnom, amikor a metrótól sétálok a melóhyelyig és ilyenkor azért kevésbé ugrok a munkalapokra. Zeneileg szépen építkezik, végre hallani Dokit is. Mondjuk én örültem volna, ha többet hallottam volna kibontakozni, de erről majd később.

 

A mindenen túl. Az első igazán furcsa, nehéz nóta a lemezen. A furcsa az énekdallam, furcsa zene, furcsa és nehéz a szöveg, mégis összeáll. Baromi jó, ahogy minden versszaknál bejön egy új zenei téma az előzőre építve, a refrén meg olyat robban, hogy letépi az arcod.

 

És akkor jöjjenek a könnyebb darabok, rögtön a lemez címadója (Kincskereső), ami egy igazi feelgood nóta, legalábbis számomra. Zeneileg nagyon jó, a bőgő nagyon ott van, bulin meg lehet óóóóózni ezerrel.

 

A Jó móka volt az a nóta, amire koncerten első hallásra azt mondtam, hogy nem kéne erőltetni. Valahogy nem állt össze. Aztán lemezen meg mégis rohadtul bejövős. Doki és a billentyű baromi jó a közepe tájt. Kár, hogy nem került jobban előtérbe. Talán majd a következő lemezen.

 

A Titkos tánc 4.0-ról csak annyit, hogy a Csillagból kő lemezen lévő jobban tetszik. Ennyi.

 

A Rendelj kávét megint egy nagyon jó darab. A refrén robban, a szövegre érdemes figyelni, a „lehet, hogy elküld a fenébe” bemondáson minden alkalommal felröhögök. A közepén lévő „rappelős rész” nem igazán jön be, de a végén a szóló mindenért kárpótol. Tizenhatodik hallgatásra az Always jutott eszembe a Jovitól. Csak nem-e a Les Paul-on lett-e játszva-e? Szóval nagyon finom.

 

A Hetedik talán az első olyan, amit nem biztos, hogy ide tettem volna, mert nagyon nem könnyű darab. Zeneileg teli van finomságokkal. A második refrén alatt a gitár valami zseniális, aztán amit Robi csinál a végén, az szintén hihetetlen. Az ilyen finomságok miatt fogott meg először a zenekar, még a Csillagbók kő lemezen.

 

Az Elment a két lány... nagyon szépen illeszkedik a Hetedik-hez, mert ez se könnyű darab. El kell kapni a ritmusát, fel kell venni a hangulatát ahhoz, hogy igazán megragadjon. Zeneileg eléggé összetett, ami számomra különösen nagy pozitívum. A közepén a kiállás, az inkább mondott, mint énekelt verzék és a nagyot robbanó refrén mind picit megtöri a dolgot, mégis összeáll. A torzított hegedűszólón meg beszartam.

 

A második Ballada egyszerűen jó, nekem sírvaröhögős. A „vaddisznóbikabornyayvagypetya” egyszerűen priceless.

 

Aztán jönnek a lányok, asszonyok. Piroska sztoriját a koncertekről már jól ismerhetjük és azt is sejthetjük, hogy van némi köze a Szinglihez is. Végre a másik oldal is meg lett szólítva. (de szép mondat). Marha jó a dallam a refrén alatt, kár, hogy olyan halk. Egyébként meg nagyon „fanki” a cucc. Lehet rá táncolni meg minden. Koncerten kötelező.

 

Eszter-ről is hallottunk már, nem is keveset. Zeneileg „hepiszánsájn”, szövegileg meg nem is tudom.

 

A Kép nagyon szép és nagyon szomorú lezárása a lemeznek. Nagyon jól keretbe foglalja az albumot. Ahogy a végén visszatér a Rá-hangolásra, az nagyon tetszik.

 

 

Zolit egyik nótánál sem emeltem ki, úgyhogy külön bekezdésben teszem hozzá, hogy az egész lemezen baromi jól üt. Nem éri be annyival, hogy alapot ad a többieknek, hanem külön életet él. Érdemes meghallgatni egyszer úgy a lemezt, hogy csak a dobra figyel az ember, mert olyan finomságokat találni, hogy beszarás.

 

 

Összegezve talán annyi hibája van a cuccnak, hogy elfért volna még pár Állatbaráthoz hasonló ugrálós-ordítós darab, de ez legyen a legnagyobb problémánk, a kincset így is sikerült megtalálni.





vissza...