Robi

GENIUSZ Kincskereso Show 2010 oktober 1 Millenaris Teatrum

 

Binder Róbert - basszusgitár, sakál-vokál, néha szájharmónika

1966. október 7-én Budapesten születtem és 2002-ig itt is éltem.
Kisgyerekkoromban gyakran dudoráztam, énekelgettem különböző slágereket, amíg ez odáig fajult, hogy kamaszkorom egyik karácsonyára kértem egy hangszert.
Mindegy volt, hogy mi. Kaptam egy dobgitárt. Haverokkal elkezdtük nyüstölni a gityót. Kezdetleges zenekart alapítottunk, ahól két dobgitár mellett egy
kettéfűrészelt dobgitár volt a dob.
Azután jött a gimnázium és új barátok, új zenekar. Egyik ismerősömtől kaptam egy régi basszusgitárt. Először szokatlan volt. Vastag húrok, abból is "csak"
négy. Azután valahogy hozzám nőtt. Ahogy említettem először osztályzenekar, majd a NAXOR nevű heavy metal zenekarban játszottam. Itt kerültem először szinpadra. Szöges fekete csuklóvédő, fekete ruha, fém pántok. Ez volt a megjelenés.
A giminek vége lett, a barátok tovább álltak, egyedűl én vettem komolyan, hogy a zenével akarok foglalkozni...
...És ekkor egy kedves ismerősöm magához hívott és bemutatott Oplasznik Péternek a Géniusz együttes vezetőjének. Basszusgityosukat elszólította a haza, én meg zenekari hiányban szenvedve hívására örömmel mondtam igent. Ez történt 1985 szeptemberében.
Fesztiválok, koncerthegyek, családalapítás (én voltam az első apuka a zenekarban), újabb koncertek 2 lemez, majd 1997-ben egy szakadás.
Egy fél évig nem találtam a helyem, majd pótcselekvésként egyetemre jártam, de egy hónap múlva otthagytam. Következő évben újra felvételiztem egy közgazdasági főiskolára. Elvégeztem, de közben végig bennem volt a kérdés, hogy ez az én utam?
2003. A változás éve. Közgazdász lettem. Ezzel egy időben magam mögött hagytam 12 évi programozói múltamat.
Vállalkozást indítottam be. Ekkor jött egy pozitív sugallat, hogy álljunk össze és kezdjünk el újra zenélni. Azóta próbák tömkelege és összeállt a harmadik lemezanyag.
A hosszú évek alatt egy dolog nem változott, a ROCK ZENE SZERETETE.